A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rozmaring. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rozmaring. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. december 31., szerda

Pácolt süldő lapockája páclevében főtt sült kolompérral





Szilveszter, újév nincs meg malacféle nélkül. Az idén őkelmére esett a választás, süldő lapockájára, pácolva. Kellemesen fűszeres, lágy hússal, szinte krémes zsiradékkal, és olyan finom koccanást hallató pörccel, akár egy kristálypohár. (Már, ha egy földtúró négylábút és egy nemes üvegárút lehet egyáltalán ilyetén összehasonlításnak alávetni.) És, mivel a páclé eleve kéznél volt, gondoltam, miért is ne dobhatnók be ama földi almát egy kis fűszeres előfüredőbe.
Bár malackománk kissé elitta előle az erejét, azért halványan csak képviseltette magát a végeredményt illetőleg. A nehéz étket egy kis csalamádé enyhítette, zsírjának lágy kovászos kenyér ágyzott bendőnkben.

Hozzávalók/

1,5 kg  süldő lapocka

A pácléhez:

víz, amennyi ellepi
1-1,5 evőkanál só
Piros Arany 3 evőkanál
pici chili paprika 2-5, ki milyen csípősen szertné
2-3 nagyobb babérlevél
1-2 szem borókabogyó
1 kisebb köteg kakukkfű
1 kisebb köteg rozmaring
6-10 szem feketebors
1 kiskanál kömény
1-2 fej hagyma
4-6 gerezd fokhagyma

Sütéshez:

2 evőkanál zsír

Azonkívül:

1.5-3 kg krumpli étvágy szerint hozzá olaj, zsír, 4-5 gerezd fokhagyma

csalamádé vagy savanyú káposzta, jó sok
kovászos házi kenyér

A pácléhez valókat a vízbe hajigálom (nem árt, ha előtte kimérjük a húshoz való lábast, és a vizet, ami majd ellepi), és jól felfőzöm. Ahogy felforrt, el is zárom, és visszahűtöm. Akkor óvatosan belehelyezem a húst, aminek a bőrét előtte jól beirdaltam . Lefedem, és legalább egy éjszakán át állni hagyom, de a 24 óra sem válik kárára.
Akkor szép lassan puhára főzöm a húst benne. Se nem forrjon nagyon, se ne aludjon el a jószág. Ha megvan, zsírozott sütőlemezre szedem. Eleinte csak olyan 190 fokon olvasztom a zsírját, nagyjából fél órán keresztül, majd 220-230 fokon pörcösre pirítom. Ja igen, mielőtt sütni kezdem, végigkenem zsírral. 
Amíg malacunk a bálba készülődik, addig a krumplit megpucolom, és egészben hagyva megfőzöm a páclében. Nem kell 100%-osra, mert akkor szétesik. Mikor kész, kiveszem, és hidegre rakom, hogy meg is tudjam még fogni aznap. Olajat hevítek, mibe teszek kis zsírt is és pár gerezd fokhagymát. Négybe vágom a burgonyát, és szép alsó közép lángon, nem sietve sehová, pirosra sütöm. Túl nagy fokozatra nem érdemes kapcsolni, mert égett mellékíze lesz, és ki is szárad.
Úgy érdemes időzíteni, hogy mikor a hús kész van, egy olyan negyed órát-húsz percet tudjon tálalás előtt állni. A krumplinak 30 perc sütési idő kell nagyjából. Ha a hús kicsit több ideig áll, nem árt neki, azért ne siettessük a krumplit.


2014. augusztus 10., vasárnap

Tenyeres krumpli snidlinges sajtkrémmel





Mostanában erre vagyok rákattanva...és iiigen, tenyeres, mert a két tenyerem közt nyomom szét. Hát valamilyen nevet csak kellett adni a gyereknek... 

 Annyi az egész tudomány, hogy  megfőzöm a krumplit - nálam a kisközepes sárga a nyerő. Aztán, ha kihűlt, héjastól két tenyér közt finoman összenyomom. Jó kanálnyi olajon megpirítani. (Közel sem baj, ha fordítgatásnál darabokra esik.) Még az elején tengeri sót adok hozzá, kicsit később nagyobbakra vágott fokhagymából 2-3-at, pötty vajat és aprított, friss rozmaringot. 

A natúr krémsajtot enyhén sózom, és snidlinget keverek bele. Ennyi.

Egy "leheletnyi' saláta kísérőnek, és kész a komplett nyári ebéd vagy vacsi. Ősszel és télen jó garnírung, pl. kacsa mellé - persze sajtkrém nélkül..




2014. július 24., csütörtök

Marhalábszár savanyún





Egy igazán vajpuha, pikánsan savanykás marhahús-étel. Legjobb, ha egy vastagabb lábszár elejét vesszük, akkor 1 kilóból 4-5 szép szelet jön ki. Ha nincs, vegyünk kettőt-hármat, és az inas részt tegyük el pörköltnek.

1000 g marhalábszár (eleje)
4 nagyobb gerezd fokhagyma vagy 1 hagyma
1 evőkanál mustár
pár ág rozmaring
pár szál borsikafű (opcionális)
8-10 szemes bors
1 + 1 nagyobb babérlevél
1 dl főzőtejszín vagy tejföl
1 csapott evőkanál liszt
ecet, só, cukor, olaj

A lábszárat olyan négy centis karikákra vágom. Egy nagyobb serpenyőben kevés olajat hevítek, és és az érmék mindkét oldalát jól lepirítom. Ha ezzel megvagyok, egy lábasba helyezem - lehetőleg olyanba, amiben elférnek egymás mellett. Rávágom a fokhagymát, a tetejükre kenem a mustárt, beleteszem a babért, majd beterítem fűszerekkel. Felöntöm jó decinyi vízzel, és rotyogtatva vajpuhára főzöm- félúton sózom. Ha kész, kiveszem a húsokat, a levet pedig átszűröm. Tejszínt adok hozzá,plusz egy babért - a régit kivettem-, majd olajat, lisztet elkeverek, ezzel besűrítem kissé - sosem pirítom le a rántást csak elkeverem egy kis tálkában a hozzávalókat. Ecettel, cukorral ízesítem. A húst visszateszem, és hagyom, hogy kissé átvegye a savanyú ízt. Jól megy hozzá a tészta, sültkrumpli, vagy a szalvétagombóc felszeletelve, serpenyőben, kis olajon két oldalán lepirítva


2012. szeptember 14., péntek

Rozmaringos-gombás spagetti


Többnyire petrezselyemzölddel kapcsolják össze a gombát, gombaszószt, pedig...rozmaringgal talán még jobb! Illetve ehhez a tésztához, natúron elkészítve tuti!:))


Hozzávalók:

20-25 dkg spagetti (itt DW)
50 dkg csiperke
2 közepes fej hagyma
2-3 ág rozmaring
só, olaj, bors

A spagettit kifőzöm, leszűröm. A hagymát felkockázom, és olajon megpárolom. Hozzádobom a (lehetőleg) szárastól felszeletelt gombát. Sózom, borsozom. Ha félig kész, belevágom a rozmaringlevelek felét. Nem teszem vissza a fedőt, hagyom elfőni a levét. Mielőtt elzárnám, beleforgatom a megmaradt fűszert. Összekeverem a spagettivel.

2012. február 22., szerda

Kacsacomb rozmaringgal




Hozzávalók:

2 kacsacomb
4 közepes krumpli
1 alma, piros
1 közepes hagyma
pár szál rozmaring
só, bors, kevés olaj

A combokat lesózom, picit borsozom, és kevés olajjal meglocsolt sütőtálra helyezem. Hozzáadom a negyedelt krumplit, almát, a cikkekre vágott hagymát és a rozmaringokat. A körítésre is szórok pici sót. Lefóliázom a tálat és jó forró sütőbe helyezem 15 percre, de aztán visszaveszem a hőt. Ha puha, leszedem a fóliát és közepes lángon pirosra sütöm a combokat.




Entenkeule mit Rosmarin

Zutaten:

2 Entenkeule
4 Kartoffeln
1 Zwiebel
1 Apfel, rot
paar Zweige Rosmarin
Öl, Pffer, Salz

Entenkeulen salzen, pfeffern und geölte Oberfläche legen. Kartoffeln vierteln, Apfel achteln, und zu Keulen geben, wie Rosmarinzweige und Zwiebel auch.  Beilage etwas salzen. Die ganze mit Alufolie bedecken und in heiße Ofen schieben. Nach 15 Minute Alufolie entfernen, und auf kleinere Stufe die Ente fertig braten.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...