A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Marcipán. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Marcipán. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. május 2., szerda

Marcipánburgonya



Hozzávalók:

10 dkg mandulaliszt
10 dkg porcukor
pár csepp mandula aroma
kb. 1 jó teáskanál víz
1 kávéskanál étolaj
csapott evőkanál kakaópor
igény szerint lehet ízesíteni kevés reszelt citrom-vagy narancshéjjal

A mandulát elkeverem a porcukorral, belepötyögtetem az aromát, hogy mindenhova essen belőle. Hozzáöntöm az olajat és egy kanál vizet, gyúrni kezdem. Csak akkor adok hozzá még vizet, ha nem áll össze masszává, és azt is nagyon lassan, óvatosan. (Ha mégis túl sok víz sikerülne, adjunk hozzá porcukrot, ha már nincs mandulánk.) Nem szabad túl puhának lennie, inkább kissé rusztikusnak. Ha kész, enyhén bevizesítem a tenyerem, és 4-5 centis krumplikat formázok. Akkor lesz szép, ha különböző méretűek, nagyságúak, vastagságúak.
Tehát amikor minden kész, előveszek egy fagyasztózacsit, és félig rakom krumplival, majd szórok rá egy kevés kakaót. Ne középre szórjuk mind, hanem húzzunk egy vékony csíkot. Beleteszem a marcipán másik felét is, majd rá a kakaót. Finoman összerázom, hogy mindenhova jusson belőle, de ne álljon rajtuk vastagon.

2012. március 7., szerda

Marcipán házilag


Egyszerű módszerrel otthon is lehet marcipánt készíteni. Nem bonyolult, de kissé macerás. Én úgy szoktam időzíteni, hogy előző este blansírozom -közben lehet híradót, kedvenc tv-sorozatot nézni például - és másnap darálom le. Így egyszerre nem olyan hosszú munkafolyamat, és ki is szárad. Újabban teszek hozzá vanília ízt is, mert finomabb tőle, az olajtól pedig selymesebb. Azért azt hozzátenném, hogy én ezt a fajtát inkább sütésre használom -tésztába, tölteléknek - mintsem enni. 40 dekányi már szép adag, de nyugodtan el lehet 5-10 dekás adagokra osztani, folpackba tekerni, majd mélyhűtőzacsiba dobni, és  további felhasználásig mélyhűtőbe tenni. 


Hozzávalók:

20 dkg mandula
20 dkg porcukor
1 teáskanál mandula aroma
1 kávéskanál vanília aroma vagy 1 csomag vaníliáscukor
pár csepp étolaj
1-2 evőkanál víz

Egy kisebb edényben olyan fél liternyi vizet forralok. Beledobom a mandulát, 1-2 percig forralom, majd leszűröm, és szűrőstől hidegvíz alá teszem. Hagyom benne lecsöpögni. Aztán lecsippentem őket a hegyesebb végükön, és kipattintom a héjukból. Egy konyharuhára borítom, átforgatva megtörlöm, és rajta hagyom egy keveset. Tálcára terítem, és így hagyom feldolgozásig.
Másnap fogom, és diódarálón ledarálom. Aztán kevéske porcukorral kávédarálón újra ledarálom. (Ha vaníliacukrot használok, akkor azzal darálom le.) Tálba téve hozzáadom a porcukrot, az olajat és az aromákat. Hozzáöntök egy evőkanál vizet, és elkezdem összegyúrni. Apránkét adagolom hozzá a maradék vizet, és csak amennyit felvesz, mert nagyon gyorsan túl lehet adagolni. (Akárcsak a tésztákhoz a lisztet, ehhez is mindig lehet kevéske porcukrot adagolni, ha puha.) A végén porcukorral hintett felületen gömbre vagy négyszögre formázom, folpackba tekerem és hűtőbe teszem.


2012. január 26., csütörtök

Karamellkrémes torta




Hozzávalók (26 cm-es tortaformára):

Tészta:

8 tojás
8 evőkanál liszt
8 evőkanál cukor
5 dkg darált mogyoró
3/4 csomag sütőpor
5 dkg vaj
2 csapott teáskanál nescafé por
2,5 csapott evőkanál kakaó

Krém:

18 dkg cukor
5 dkg porcukor
0,5 kávéskanál nescafé por
1 evőkanál kakaó
25 dkg vaj
2 dl tejszín

Bevonó:

10 dkg tejcsoki
10 dkg étcsoki
1 dl tejszín
1 teáskanál zselatin

A tetejére:

kb. 5 dkg marcipán
1-2 evőkanál tejszín
kávészemek

Oldalára:

0,5 doboz krokant




A tojásokat szétválasztom, a fehérjét felverem két kanál cukorral. A lisztet elkeverem a sütőporral és a mogyoróval. A sárgákat habosra keverem hat kanál cukorral, majd tovább keverem a puha vajjal, kávéval és kakaóval. A formát kivajazom és lisztezem. A tojássárga krémbe óvatosan, felváltva belekeverem a habot és a lisztes egyveleget. Elegyengetem a formában és többször finoman megrázogatom. Jól előmelegített sütőben, olyan 170 fokon 35 perc alatt megsütöm. (Ha kész, én a sütő ajtaját kitámasztom a gyufásdoboz vékonyabb oldalával 10 percig, aztán a vastagabbal. Utána nyitom ki csak résnyire az ajtót, majd veszem ki. Így nem esik össze és egyenes marad a teteje is.) Rácsra rakom, majd amikor már csak langyos három részre vágom.
A krémhez lassú tűzön lekaramellizálom a cukrot, hozzáöntöm a felmelegített tejszínt, és egyenletessé keverem vele. Lehúzva a tűzről hozzáadom a porcukrot, a kávét, a kakaót, majd a vajat. Krémmé keverem őket. Érdemes az egészet átönteni egy lehűtött keverőtálba, és ha kissé kihűlt a krém is, hűtőbe tenni. Ha dermedt habosra keverem, majd újra hűtöm és keverem.
Mikor a tortalapok sem melegek már, fejtetőre állítom, mert az alja mindig egyenesebb. Megkenem a krémmel, de csak két lapot. A tetejére felolvasztom a kétféle csokit. A tejszínbe beleszórom a zselatin, és addig főzöm, amíg elolvad benne. Ha kissé kihűlt összekeverem a csokival, és bevonom vele a tortát.
Az oldalára krokantot nyomok, majd a marcipánt elkeverem a tejszínnel, nyomózsákba helyezem és ezzel díszítem a tetejét, a tetejükre pedig kávészemeket illesztek.


Barackos marcipántekercs



Hozzávalók:

20 dkg héj nélkül darált mandula
10 dkg porcukor
5 kanál sárgabarack lekvár
10 dkg étcsoki
1 kk zselatin

A lekvárt felmelegítjük a zselatinnal. Addig főzzük, amíg a zselatin felolvad, és nem látunk a kanálon apró darabkákat belőle. Félretesszük hűlni. Addig a mandulát és a cukrot némi vízzel - egy, két evőkanál - masszává gyúrjuk. Egy porcukorral megszórt sütőpapírra helyezzük, és téglalap alakúvá nyújtjuk. Megkenjük a baracklekvárral, úgy, hogy a széleit kihagyjuk.  A papír segítségével feltekerjük. Betesszük a hűtőbe dermedni. Amikor a lekvár szeletelhető, csokit olvasztunk, és bevonjuk a roládot. Akkor szeleteljük, amikor a csoki már nem folyós, de még nem is szilárdult meg teljesen, ugyanis úgy törik. Viszont minden egyes szelet után mossuk le vízzel a kést és töröljük meg, mert így nem húzunk csokicsíkot.

Sárgabarackos kocka




Hozzávalók:

30 dkg liszt
30 dkg cukor
30 dkg vaj
5 dkg marcipánmassza 
4 tojás
1 cs. vaníliacukor
1 citrom reszelt héja
1 kis üvegcse mandula aroma
kb. 10-12 szem jó érett, puha sárgabarack a tetejére
porcukor a szóráshoz

Elkészítés előtt egy jó órával a marcipánmsszát  a mélyhűtőbe tesszük. A puha vajat géppel habosra keverjük a cukor 2/3-ával és a vaníliacukorral, majd egyenként belekeverjük a 4 tojás sárgáját. Végül belereszeljük a citromot. A fehérjét felverjük a maradék cukor  1/3-ával. A kifagyott marcipánt nagylyukú sajtreszelőn hozzáreszeljük a vajas masszához és finoman belekeverjük. Lassanként felváltva elegyítjük a felvert tojásfehérjével és a  liszttel. Nem kell túl finomra keverni. Beleöntjük a sütőformába (kb. 30x40 cm) és elegyengetjük. Ráhelyezzük a félbevágott sárgabarackokat. A sütőt 185 fokra kell előmelegíteni, és olyan 45 perc alatt van kész, de tehetünk tűpróbát is. Ha kissé kihűlt megszórjuk porcukorral.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...