A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kencék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kencék. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. április 30., hétfő

Köleskőrözött

Mikor nekiálltam elkészíteni, azt mondtam magamban: "Sag schon, végülis van még hely a kukában, legfeljebb kidobod!" Nem dobtam. Egészen ehető. Sose lenne belőlem bigott fűrágó vega, de néha kifejezetten nem árt hús-cukor-liszt mentes ételeket enni, kis szünetet tartani, hogy a szervezet fellélegezhessen és valódi tápanyagokhoz jusson. A köles pl. a kötőszöveteket erősíti, vagyis kifejezetten jót tesz a löttyedt női alkatrészeknek...:-) 




Hozzávalók:

1 főzőtasakos hántolt köles (12,5 dkg) - nálam Riceland 
1 fej lilahagyma
1 jó evőkanál Piros Arany vagy fűszerpaprika
1-2 teáskanál kömény
2 teáskanál mustár
1 kis doboz tejföl
diónyi vaj

A kölest megfőzöm, a hagymát apróra vágom. Mikor kihűlt nagyjából, hozzákeverem a fűszerekkel, vajjal, tejföllel együtt. Hűtőbe teszem. Lehet tönkölykenyérre kenni vagy akár paprikába tölteni. 


Forrás: AntalVali

2012. április 18., szerda

Szardíniakrém





Hozzávalók:

1 kis doboz szardínia
10 dkg puha vaj
1 evőkanál olaj
fél-egy citrom leve

A vajat sózom és habosra kikeverem. A szardíniát villával összetöröm, majd az olajával plusz étolajjal (vagy olivával), citromlével hozzáadom a vajhoz. Villával jól elkeverem, és  15-20 percre lefedve fagyasztóba teszem. Nem kell tömbbé fagynia, de legyen kemény kissé, mert a haldarabok úgy fognak szétomlani. Géppel újból jól kikeverem. 

2012. március 15., csütörtök

Tőkehalmáj habkrém kaviárral


Most mit mondjak? Teljesen rákattantam erre a krémre. Mindig úgy voltam a tőkehalmájjal, hogy szeretem, szeretem, de pár falat, és vége az élvezeteknek. Miután megoldottam a problémát, gondoltam kicsit tovább lépek, és mi lenne ha egy kis kaviárt is csempésznék bele? Belecsempésztem. Elég vastagon tettem, de rájöttem, jobb ha csak vékony csíkban kenem el, akkor olyan kis meglepetés bombaként hat. 


Hozzávalók:

1 doboz tőkehalmáj
10 dkg puha vaj
1 kis doboz kaviár
pár csepp citromlé

A vajat sózom, és habosra verem. A májat hozzáadom, és tovább verem vele, majd így teszek az olajával is. Pár csepp citromlevet adok hozzá. 10 perce mélyhűtőbe teszem, majd újra habosra keverem. Ez azért kell, mert ezzel a módszerrel teljesen símává tehető. Attól függően mire használom majd teszem kis üvegtálba vagy üvegbe (ha pl. party asztalra szánom, jobb az üvegtál, ahonnan bárki szedhet, ha otthonra vagy esetleg ajándékba, inkább csavaros vagy csatos üveg) rétegezem. Alulra krém, rá kevés kaviár, azrán krém amíg el nem fogynak.

2012. március 7., szerda

Kőrözött diétásan


Azért diétás, mert, ha rendes kőrözöttet készítek abban van vaj és juhtúró is. Így, habár kevesebb kalória található benne, ízében szinte semmit sem változik, sőt bevallom, nekem ez a fajta jobban ízlik. 



Hozzávalók:

50 dkg túró
1 nagyobb fej hagyma
1 kis doboz sovány tejföl
1 jó evőkanál mustár
1 jó evőkanál Piros Arany
kömény

A hagymát kisebb kockákra vágom. A többi hozzávalóval együtt a túróhoz adom, sózom. Elkeverem, és jól behűtöm. Lehet csak magában korpovittal fogyasztani,de például sajtba tekerve, paprikába, paradicsomba töltve nem csak reggelire vagy uzsonnára jó, de diétás partykra is.



2012. március 6., kedd

Szalonnás-tejfölös krém



Hozzávalók:

20 dgk füstölt szalonna
5-6 nagyobb gerezd fokhagyma
másfél kis doboz tejföl
1 jó evőkanál mustár
só, bors



A szalonnát előbb hosszában fél centi vastag szeletekre vágom, majd keresztben fél centisbe, kis szalonna gilinyókat készítek. Egy serpenyőben addig sütöm, amíg ropogós nem lesz. Akkor kiszedem egy kistányérra, félreteszem.
A fokhagymát felaprítom és lelocsolom pár kanál forró szalonnazsírral. Megborsozom, kissé sózom, hozzárakom a tejfölt, mustárt és elkeverem. Legvégén a kisült szalonnát adom hozzá. Ha csak később fogyasztom, a szalonnát is később teszem bele, hogy megőrizze pörcösségét. Legalább egy óra állás jót tesz neki, hogy az ízek összeérjenek.

Tőkehalmáj habkrém


Sokszor elgondolkoztam, vajon mire is jó a tőkehalmáj, mit is lehetne kezdeni vele? Így csupaszon salátára nem tenném, főtt ételekben furcsa lehet. Úgy gondoltam először kipróbálom krémnek. A lazacot, szardellát kifejezetten szeretem így elkészítve. Az eredmény egy nagyon kellemes állagú krém, ami szinte már hab, persze jó zsíros. Aki szereti a tőkehalmájat -mint jómagam - és nem fél a kalóriáktól sem próbálja ki bátran! Ráadásul van egy hatalmas előnye.: krémként jóval hosszabb ideig élvezhető. Sajnos, ha csak magában fogyasztjuk nagyon hamar végére érünk, így viszont napokig lesz tőkehalmájunk. Szendvicsként főtt tojással, savanyú uborkával, kaprival, olajbogyóval, citrommal, vékony szelet kolbásszal, emmentálival, paradicsommal, kaviárral kombinálható. 



Hozzávalók:

1 doboz tőkehalmáj konzerv (68 g.)
10 dkg puha vaj
igény szerint pár csepp citromlé 

A vajat sózom, és habosra keverem. A májat kiveszem és villával összetöröm, amennyire tudom felverem. A vajhoz teszem, és tovább habosítom, majd, ha már elkeveredett hozzáöntöm az olajat, és addig verem, míg teljesen eggyé válnak. Aki szereti adhat hozzá pár csepp citromlevet. Sajnos én itt a saját türelmetlenségemből kifolyólag nem pürésítettem előbb a májat, hanem az olajjal együtt öntöttem bele, ezért ilyen kis grüblis.
A símára keverés titkáért katt IDE!


Dorschleber Mousse


Zutaten:


1 Dose Dorschleber (90-120 g.)
100 g. weiche Butter
etwas Zitronensaft
salz


Butter salzen und schaumig rühren. Zerdrückte Dorschleber gazugeben, verrühren, dann das Öl mit etwas Zitronensaft dazugießen und weiter rühren. 10 Minuten lang in Tiefkühl stellen, ausnehmen und noch einmal schaumig rühren, kühl stellen. Es paßt sehr gut zum Croissant und Party Sandwiches zum Beispiel mit Emmentaler Käse, Saure Gurke, Salami, Eier, Tomate, Ölbeeren, Wurst, Capribeeren, Kaviar.

2012. február 13., hétfő

Lazacos, kolbászos és kacsamájas kencék





Hozzávalók:

1 közepes kacsamáj
2 alma, pl. idared (de zöldalma nem és túl édes sem)
1 nagy fej hagyma
kb. fél kg kacsaháj (liba is lehet)
1 kávéskanál rozmaring


10 dkg puha füstöltkolbász
10 dkg vaj
2 evőkanál tejföl
1 evőkanál torma
1 evőkanál Piros Arany


10 dkg füstölt lazac
10 dkg vaj
2 teáskanál torma
3 evőkanál tejszín


A kacsásnál előbb kisütöm a hájat, majd benne a májat. Leveszek keveset a zsírból, és a nagyobb cikkekre vágott almát héjastól pirosra sütöm benne. Ugyanezt teszem a hagymával is. Karikákra vágom, és kevés kacsazsírban kissé lepirítom, persze a héja nélkül.  Mikor kissé kihűlt a máj, elkaparom (vagyis a mócsingokat nem teszem bele). Az almáknak kiszedem a puha belsejüket (a sült almahéjat meg bepuszilom, mert annál jobb nincs is) és zsírostól a májhoz teszem, ahogy a hagymát is, plusz még olyan 3-4 kanál zsírt. Először villával, majd botmixerrel összekeverem, habosra. Maximum 2 cm vastagságban rákenem egy folpack-kal betekert tányér vagy tálca hátuljára. Én kört vagy oválist formázok. Kenőlapáttal elsímítom. (Lehetőleg mindegyiket egy vastagságúra készítsük!)

A lazacosnál a lazacot kisebb darabokra vágom, összeteszem a többi hozzávalóval, és botmixerrel habosra keverem. Ugyanúgy elkenem, és hűtőbe teszem.

A kolbászosnál érdemes puhát venni, mert különben igen megkínlódunk vele. A metódus ugyanaz, mint a lazacosnál. Csak a májasat kell sózni!

Miután mind szépen kimerevedett (aki siet, rakhatja mélyhűtőbe is rövid időre), veszek egy kis méretű pogácsa szaggatót, és kissé ellapítom ovális formára. Kiszaggatom vele a darabkákat, és utánformázom, ha kell. Mint fennt írtam, nyugodtan lehet mégegyszer keverni, és hűtés után formázni. 

2012. január 26., csütörtök

Avokádó krém


Már csak juszt sem guacamole! Majd' húsz éves az ismeretségem az avokádóval,  és ez volt az első recept amit megismertem. Nem megszokásból maradok ennél, inkább az egyszerűsége és tisztasága miatt. Mostanság mindenbe sajtkrémet raknak, de én valahogy jobban szeretem a zöldség, illetve mivel botanikailag az avokádó gyümölcsnek számít, hát gyümölcs ízét kiérezni. Jó zsírdús növény, én meg még plusz meg is toldom nem kevés (oliva)olajjal. 



Hozzávalók:

2 db avokádó
2 nagy gerezd fokhagyma
1 kis citrom leve
olivaolaj
só, fehérbors

Az avokádót hosszában felénél magig bevágom, tetejét elfordítva leszedem róla, majd egy éles kést hirtelen belecsapok a magba (csak annyira mélyen, hogy beleragadjon), és szépen kihúzom a gyümölcsből. Kikaparom a héjából a húst. Most nyugodtan lehet farigcsálni, úgyis pürésítve lesz. Villával nagyjából összetöröm, beleteszem a feldarabolt fokhagymát, a citromlevet,  és az olajat. Ízlés szerint sózom, borsozom, majd kézi turmixszal krémesítem. Aztán egy friss baguette-tel nekiesek.)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...