A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kacsamáj. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kacsamáj. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. november 14., szerda

Kacsamáj zsírjában sütve



Sikerült egy egész szép, tömött, magyar kacsát vásárolnom reggel a piacon a kígyósiaktól. Bár ők inkább libáikról nevezetesek a környéken, azért azt hiszem kacsa ügyben is megállják a helyüket. Irgalmatlan érett mája volt, olyan sárga, mint egy libáé. És őszintén szólva kicsit haragszom is magamra. Ugyanis gondolhattam volna, gond lesz a fordításnál. Nos, ha valaki szintén ennyire érett májhoz jut, inkább a tetejével kezdje a sütést, ne az aljával, így nem törik majd be.
Hozzávalókat nem írok, csak elkészítési módot. Ez egy 4,5 kilós kacsából készült. A lényeg tömött legyen, aminek már hízott mája, és vastagabb hája van.

Nos, mivel ez egy elég szép jószág volt, már tudtam róla hájat szedni. Belülről a finom zsírocskát húzom le, kívülről a pedig a nyaka bőrét és a combja mögötti hátsó fertályi szalonnát. Ezeket felkockázom, és egy akkora lábosba teszem, amibe majd a máj is belefér. Kevéske olajat adok hozzá, ugyanis ez elősegíti az olvadást. Olyan közepes hőn tepertőt sütök belőle. Vigyázni kell, a zsír meg ne égjen, akkor inkább visszavenni a lángot! Ha kész, kiszedem. 
A májat finoman leöblítem, és papírtőrlővel óvatosan letörölgetem, hogy minél kevesebb víz kerüljön a zsiradékba. Mielőtt beleteszem, kissé melegebbre állítom, hogy összekapja a külső hártyát. Így nem ragad majd le. Egy-két percre úgy hagyom, majd újra visszaveszem, és kb. 10 percig sütöm alsó közép lángon. Akkor megfordítom két szélesebb, lapos eszköz segítségével (az egyik pl. a tepertőkiszedő), és még 7-8 percig sütöm. Azért persze a máj nagyságától, érettségétől is függ a sütési idő. A kevésbé érettnek kevésbé laza a szerkezete, ezért több időt igényelhet.
Mikor szép piros mindenhol, tálba szedem, és leöntöm a zsírral. Így hűtöm ki. Hidegen-melegen is fogyasztható, sózást igényel utólag. Tepertőjét, máját lilahagymával, paradicsommal, paprikával, na és persze jó lőkösi kovászos kenyérrel tálalom.



2012. február 13., hétfő

Lazacos, kolbászos és kacsamájas kencék





Hozzávalók:

1 közepes kacsamáj
2 alma, pl. idared (de zöldalma nem és túl édes sem)
1 nagy fej hagyma
kb. fél kg kacsaháj (liba is lehet)
1 kávéskanál rozmaring


10 dkg puha füstöltkolbász
10 dkg vaj
2 evőkanál tejföl
1 evőkanál torma
1 evőkanál Piros Arany


10 dkg füstölt lazac
10 dkg vaj
2 teáskanál torma
3 evőkanál tejszín


A kacsásnál előbb kisütöm a hájat, majd benne a májat. Leveszek keveset a zsírból, és a nagyobb cikkekre vágott almát héjastól pirosra sütöm benne. Ugyanezt teszem a hagymával is. Karikákra vágom, és kevés kacsazsírban kissé lepirítom, persze a héja nélkül.  Mikor kissé kihűlt a máj, elkaparom (vagyis a mócsingokat nem teszem bele). Az almáknak kiszedem a puha belsejüket (a sült almahéjat meg bepuszilom, mert annál jobb nincs is) és zsírostól a májhoz teszem, ahogy a hagymát is, plusz még olyan 3-4 kanál zsírt. Először villával, majd botmixerrel összekeverem, habosra. Maximum 2 cm vastagságban rákenem egy folpack-kal betekert tányér vagy tálca hátuljára. Én kört vagy oválist formázok. Kenőlapáttal elsímítom. (Lehetőleg mindegyiket egy vastagságúra készítsük!)

A lazacosnál a lazacot kisebb darabokra vágom, összeteszem a többi hozzávalóval, és botmixerrel habosra keverem. Ugyanúgy elkenem, és hűtőbe teszem.

A kolbászosnál érdemes puhát venni, mert különben igen megkínlódunk vele. A metódus ugyanaz, mint a lazacosnál. Csak a májasat kell sózni!

Miután mind szépen kimerevedett (aki siet, rakhatja mélyhűtőbe is rövid időre), veszek egy kis méretű pogácsa szaggatót, és kissé ellapítom ovális formára. Kiszaggatom vele a darabkákat, és utánformázom, ha kell. Mint fennt írtam, nyugodtan lehet mégegyszer keverni, és hűtés után formázni. 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...