A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csoki. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csoki. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 18., szombat

Trüffelgolyó





Olyan receptet hoztam, aminek alapján egyszerű módon bárki elkészítheti őket. Két fontos eleme van; a jó minőségű csokoládé és a narancslikőr. Ezektől trüffel a trüffel. Főzőcsokoládéból és rumból is lehet készíteni - bár akkor már inkább cognac vagy brandy, pár csepp narancsaromával-, de a légy az előbbiektől fog dögleni! Aki szokott odahaza narancslikőrt "pancsolni" azzal is megpróbálhatja. 

Hozzávalók:

200 gr étcsokoládé
50 g vaj
0.5 dl tejszín
2 evőkanál Cointreau vagy Grand Marnier
némi kakaó a forgatáshoz, cukrozatlan

A tejszínt és a vajat kissé összeforralom. Elzárom, és hozzáteszem a feltördelt csokoládét. Néha megkavarva hagyom felolvadni. Ekkor beleöntöm az alkoholt, és finoman elkeverem benne. Hűtőbe teszem két órára. 
Egy tálcára a krémből elvéve, kis csokipöttyökkel sütőpapírt "ragasztok". Habzsákba teszem, és kisebb halmocskákat nyomok rá.(Én fecskendőbe tettem, mert így nem melegíti fel a kezem melege.) Újra hűtőbe teszem két órára.
Kakaót szórok egy kisebb mélytányérba. Beleforgatom a golyókat, és két tenyerem között kissé átgyúrom. Tálalóedénybe pakolgatom, és hagyom kicsit összeállni. Hűtőben tárolandó!



2012. február 21., kedd

Nutella házilag





Többször vettem már mogyorókrémeket, több fajtát, nutellát, milky way-set, ilyen gyártmányt, amolyant. Jó is van, de rossz még több. Rém kemények, a kés megáll bennük kapásból, az ízük meg inkább csoki, mintsem mogyoró. Szóval se krém, se mogyoró. Sokféle receptet megnéztem, mire ennél kilyukadtam. Előnyei: kenhető - még a hűtőből kivéve is -, mogyorósabb, viszont édesebb. Ugyan nem sokkal, mint a Nutella maga, de aki kevésbé édesszájú, tegyen bele kevesebb cukrot. A mézen ne spóroljatok, mert attól kenhetőbb az eredetinél.



Hozzávalók:

10 dkg egész mogyoró 
10 dkg porcukor
10 dkg vaj
6 dkg étcsoki
4 dkg tejcsoki
1 dl kondenzált tej (cukor nélküli)
1 csapott evőkanál virágméz

A mogyorót teflonban megpirítom. (Ezt azért kell, mert ekkor jön ki igazán az íze, és a héját is könnyebb eltávolítani.) Mikor kihűlt, két tenyerem között megdörzsölöm, hogy lejöjjön a héja. Kávédarálóba teszem, finomra őrlöm. A kondi tejet a porcukorral, a csokikkal és a mézzel felmelegítem, amíg el nem olvadnak, de nem főzöm. Ha kissé kihűlt, összedolgozom a mogyorót, a tejjel, és finomabb szűrőn átszűröm, hogy ne kerülhessenek bele nagyobb darabok. Végül krémesre keverem a vajjal. Üvegbe töltöm, és hűtőbe rakom.

2012. január 27., péntek

Feketeerdő torta




Hozzávalók (23 cm-es sütőformára):

6 tojás
5 evőkanál liszt
6 evőkanál cukor
1 evőkanál kakaó
fél csomag sütőpor

1 üveg meggy (720 ml)
1 liter tejszín
7 kanál cukor
6 habfixáló
3 evőkanál pálinka vagy rum

csokireszelék
pár szem koktélcseresznye




Előző este a leszűrt meggyet egy tálba öntöm, és meglocsolom a pálinkával, hűtőbe teszem.
A tojásfehérjét 3 kanál cukorral habbá verem. A sárgákat a maradék cukorral és a  kakaóval fehéredésig keverem. A lisztet és a sütőport összekeverem és felváltva a habbal, folyamatosan eldolgozom a krémmel. Kikent formába öntöm és előmelegített sütőben 30 perc alatt 180 fokon készre sütöm.
Ha kihűl, három  részbe vágom. A tejszínt jó keményre verem a cukorral és a habfixálóval. A meggyet lecsöpögtetem, a levét kenőecset segítségével elkenem az lapokon. A gyümölcsöt kettéosztom, és elrendezem az alsó és középső lapon. A tejszínből elveszek valamennyit a díszre, a többit a lapok közé, a tetejére és az oldalára kenem. A csokireszelékkel meghintem a tetejét, és kissé az oldalát, majd, ha kész a kis kupolákat is. Félbevágott koktélcseresznyét teszek rájuk. Hűtőbe teszem dermedni minimum egy órára, de jobb egy fél napra, hogy az ízek  összeérjenek.


2012. január 26., csütörtök

Karamellkrémes torta




Hozzávalók (26 cm-es tortaformára):

Tészta:

8 tojás
8 evőkanál liszt
8 evőkanál cukor
5 dkg darált mogyoró
3/4 csomag sütőpor
5 dkg vaj
2 csapott teáskanál nescafé por
2,5 csapott evőkanál kakaó

Krém:

18 dkg cukor
5 dkg porcukor
0,5 kávéskanál nescafé por
1 evőkanál kakaó
25 dkg vaj
2 dl tejszín

Bevonó:

10 dkg tejcsoki
10 dkg étcsoki
1 dl tejszín
1 teáskanál zselatin

A tetejére:

kb. 5 dkg marcipán
1-2 evőkanál tejszín
kávészemek

Oldalára:

0,5 doboz krokant




A tojásokat szétválasztom, a fehérjét felverem két kanál cukorral. A lisztet elkeverem a sütőporral és a mogyoróval. A sárgákat habosra keverem hat kanál cukorral, majd tovább keverem a puha vajjal, kávéval és kakaóval. A formát kivajazom és lisztezem. A tojássárga krémbe óvatosan, felváltva belekeverem a habot és a lisztes egyveleget. Elegyengetem a formában és többször finoman megrázogatom. Jól előmelegített sütőben, olyan 170 fokon 35 perc alatt megsütöm. (Ha kész, én a sütő ajtaját kitámasztom a gyufásdoboz vékonyabb oldalával 10 percig, aztán a vastagabbal. Utána nyitom ki csak résnyire az ajtót, majd veszem ki. Így nem esik össze és egyenes marad a teteje is.) Rácsra rakom, majd amikor már csak langyos három részre vágom.
A krémhez lassú tűzön lekaramellizálom a cukrot, hozzáöntöm a felmelegített tejszínt, és egyenletessé keverem vele. Lehúzva a tűzről hozzáadom a porcukrot, a kávét, a kakaót, majd a vajat. Krémmé keverem őket. Érdemes az egészet átönteni egy lehűtött keverőtálba, és ha kissé kihűlt a krém is, hűtőbe tenni. Ha dermedt habosra keverem, majd újra hűtöm és keverem.
Mikor a tortalapok sem melegek már, fejtetőre állítom, mert az alja mindig egyenesebb. Megkenem a krémmel, de csak két lapot. A tetejére felolvasztom a kétféle csokit. A tejszínbe beleszórom a zselatin, és addig főzöm, amíg elolvad benne. Ha kissé kihűlt összekeverem a csokival, és bevonom vele a tortát.
Az oldalára krokantot nyomok, majd a marcipánt elkeverem a tejszínnel, nyomózsákba helyezem és ezzel díszítem a tetejét, a tetejükre pedig kávészemeket illesztek.


Barackos marcipántekercs



Hozzávalók:

20 dkg héj nélkül darált mandula
10 dkg porcukor
5 kanál sárgabarack lekvár
10 dkg étcsoki
1 kk zselatin

A lekvárt felmelegítjük a zselatinnal. Addig főzzük, amíg a zselatin felolvad, és nem látunk a kanálon apró darabkákat belőle. Félretesszük hűlni. Addig a mandulát és a cukrot némi vízzel - egy, két evőkanál - masszává gyúrjuk. Egy porcukorral megszórt sütőpapírra helyezzük, és téglalap alakúvá nyújtjuk. Megkenjük a baracklekvárral, úgy, hogy a széleit kihagyjuk.  A papír segítségével feltekerjük. Betesszük a hűtőbe dermedni. Amikor a lekvár szeletelhető, csokit olvasztunk, és bevonjuk a roládot. Akkor szeleteljük, amikor a csoki már nem folyós, de még nem is szilárdult meg teljesen, ugyanis úgy törik. Viszont minden egyes szelet után mossuk le vízzel a kést és töröljük meg, mert így nem húzunk csokicsíkot.

Gerbeaud golyó


Én is - ahogy mindenki más - a neten találtam rá a gerbeaud leegyszerűsített változatára. Akkor még tészta is volt a golyócskák köré sütve, de ahogy elnézem ezt mindenki igyekezett sütés nélküli formává fejleszteni. Mostmár gombamód nőnek ki újabb és újabb "zserbógolyó" receptek. Lassan népszerűbbé válik, mint az eredeti sütemény. Az talán a legnagyobb előnye, hogy nem kell a tésztával macerálni, az ízhatás viszont megmarad.
Nos akkor nézzünk egy teljesen egyszerű variációt, amihez szinte minden adott egy alap háztartásban is, tehát nem kell feltétlenül leugrani a boltba, ha egy kis édességre vágyik az ember. Itt jegyzem meg, "suszternek a cipője" alapon, legutóbb szégyenszemre dió után kellett szaladgálnom, legyen bár szép terebélyes diófa a kert végében.




                         
A golyóhoz:

15 dkg darált dió
8  dkg cukor
kb. 3 csapott ek. sárgabarack lekvár
késhegynyi fahéj

A bevonathoz:
15 dkg főzőcsokoládé
5  dkg vaj

Pár szem dió a díszítéshez


A darált diót elkeverjük a cukorral és a fahéjjal, majd lassanként hozzáadjuk a lekvárt. Annyit adjunk hozzá, hogy formázható masszát kapjunk, nem szabad puhának lennie, a lekvár épp csak összefogja az alapanyagokat. Rakjuk hűtőbe, amíg elkészítjük a bevonatot.
A csokoládét összetörjük, és lassú tűzön egyneműsítjük a feldarabolt vajjal. Mikor szép fényes csokikrémmé válik, félrehúzzuk. Kivesszük a hűtőből a diót, és enyhén vizes kézzel olyan 3 cm átmérőjű golyókat formázunk. Ha kész vannak, egyenként beleforgatjuk a csokiba, hogy mindenhol belepje. Én fogpiszkálóval szedem ki, és rakom tortarácsra, úgy hogy a luk felülre essen. Sütőpapírt vagy alufóliát teszek alá, elkerülve a csöpögési baleseteket.
Mikor szépen felsorakoztak, negyedekbe tördelem a diót és enyhén rányomkodom a tetejükre, kendőzve a fogvájó lukacskáit.



Gerbeaud Kugel

Zutaten:


150 gr.  Walnuß,  gerieben
  80 gr.  (Staub)Zucker
   2 - 3   Eßlöffel  Aprikosenmarmelade
             messerspitz Zimt
150 gr.  Bitterschokolade
  50 gr.  Butter
              etwas Walnuß, geviertelt
Walnuß, Zucker und Zimt vermischen. So viele Marmelade dazumischen, bis es so fest wird, damit man Kugeln formen kann. Butter und Schokolade aufschmelzen. Kugeln in die Schokolade tauchen, dann auf einen Gitter stellen. Je, in die Spitze ein viertel Nuß stecken.



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...