2012. augusztus 12., vasárnap

Sajtos brokkolifőzelék fokhagymás karajjal


A karaván - brokkoli párosítás régi nagy kedvencem. Most épp főzelékben párosítottam össze őket. Egész jó lett. Szerintem érdemes kipróbálni annak, aki szereti a brokkolit, és még nem kóstolta ebben a formájában.


Hozzávalók:

45 dkg brokkoli - fagyasztott
2 gerezd fokhagyma
8-10 dkg karaván sajt
kb. 4 dl tej
1 bő evőkanál liszt
1 kávéskanál őrölt szerecsendió
2-3 dkg vaj

1 kg karaj
4-5 gerezd fokhagyma
frissen őrölt bors, tetszés szerint
kevés olaj, só

Egy kevés olajban megfuttatom a felszeletelt fokhagymát, ráteszem a brokkolit. Sózom, egyharmadig felöntöm vízzel. Amíg puhul, előkészítem a karajt. Kicsit kiklopfolom, sózom, rászeletelem vékonyan a fokhagymát, egy kis borsot tekerek rá, félreteszem.
Mikor a brokkoli kész, felöntöm tejjel, hogy még kicsit kinnt legyenek a zöldségek, utánízesítem. Egy kisebb edényben felolvasztom a vajat, beleteszem a lisztet, és kicsit megizzasztom, felöntöm olyan decinyi tejjel, szerecsendiózom, és símára keverem. Durvára belereszelem a füstölt sajtot, és addig főzöm kislángon, amíg egyneművé nem válik. Akkor kisebb merőkanalanként elveszek a főzelék levéből, és közepes tejföl sűrűségig elegyítem. Akkor a főzelékhez öntöm és besűrítem vele.
Kevés olajat hevítek, és beleteszem a fűszeres húsokat. Olyan 3 perc alatt közepes lángon mindkét oldal enyhén lepirítom. Feltétként tálalom.



Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...